Hírek
-
2013.08.14. 18:23
Záró autósként is élveztük!4. Mipa Color Kupa TatabányaImre Krisztián - Mocher Tamás és a LadaKrisztiánt kérdezem a verseny után pár nappal. -
2013.07.10. 13:41
A hazai és a román bajnokságban is a dobogón áll pillanatnyilag Botka Dávid, de nem elégszik meg ennyivel: Veszprémben a WRC-s versenyzők „bajszát szeretné megrángatni” Romániában pedig a bajnoki címet akarja év végén begyűjteni a 2014-ben már az ERC-n indulni vágyó fiatal tehetség. Három sorban, három bajnokságról írtunk ebben a rövid bevezetőben, de Dávid mindezeket bőséggel-jósággal kifejtette a vele készült interjúnkban. -
2013.02.09. 17:59
Hibján József neve azzal került be először a magyar rallyesport történelemkönyvébe, hogy az országban 2007-ben elsőként autózott bajnoki futamon E85 azaz bioetanol hajtású autóval, amit – talán a sikereinek köszönhetően is- egyre többen kezdtek el használni a versenypályákon illetve a közutakon egyaránt. Az egykori rallycross bajnok 2013-ban nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy a környezettudatos versenyzést egy Lada VFTS-el folytassa. Erről is beszélgettünk a kétszeres kategóriabajnok nyíregyházi pilótával. -
2013.01.09. 06:21
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az idei legjobb részeredményét érte el a Dakar-ralin (ráadásként azon a napon, amelyet előzetesen az első hét legnehezebbjének tituláltak a rendezők), s ez a keddi 19. hely egyben azt is jelenti, hogy az Opel Dakar Team kettőse az összetettben is nagy lépést tett előre – felzárkózott a 21. pozícióba. -
2013.01.08. 06:58
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős egy helyezést javított az összetettben és már a 29. helyen áll, még úgy is, hogy mivel semmiből sem akartak kimaradni, a magyar fiúk is beszálltak a Pisco és Nazca közötti szakasz elején random kialakult össznépi homokozásba. -
2013.01.07. 19:17
Kettős születésnapot ünnepelhetett az Eurosol – Honda Civic Type-R csapat a 2013-as Rally Európa Bajnokság nyitófutamának végén. -
2013.01.05. 21:35
-
2013.01.04. 21:03
Véget ért a 30. Janner rallye első versenynapja, ami nem kevés izgalmat hozott ! -
2013.01.04. 17:44
Az éjszakába nyúlt az össznépi pecsétgyűjtögetés, de végül az Opel Dakar Team összes versenyjárműve átesett az adminisztratív és technikai ellenőrzésen – vagyis rajtra kész a csapat, sőt, a fiúknak maradt egy szusszanásnyi idejük a szombati rajt előtt. -
2013.01.03. 21:44


